samu-cynthia-rolam

Hello,

Cynthia vagyok,
a brand managered!

A marketinggel való kapcsolatom még középiskolában kezdődött és egyenesen a Széchenyi István Egyetemig vezetett, ahol 2017-ben közgazdász diplomát szereztem kereskedelem és marketing szakon, marketingelemző szakirányon. A gyakorlati félévemben egy kreatívügynökségnél helyezkedtem el, ahol megismerkedtem a grafikai tervezés alapjaival. Így hát ezen a ponton lettem egy időre pályaelhagyó, hiszen a következő 3 évben arculattervezéssel és webdesignnal foglalkoztam egyéni vállalkozóként.

2020. nekünk is egy változásokkal teli, izgalmas év volt. A vírus első hullámában új vállalkozásba kezdtem, hiszen a húgommal közösen megálmodtunk egy hulladékmentes textiltermékekkel foglalkozó brandet, ami a Poppy Pods lett. Az arculattervezés, illetve a webdesign természetesen ilyen vonatkozásban szerves része maradt az életemnek, hiszen a vállalkozásunk megjelenéseit továbbra is én készítem.

Új kihívásokat és lehetőségeket keresve 2021-ben ismét egyetemista lettem és megszereztem második diplomámat, online marketing manager szakon.

Röviden és tömören ez az út vezetett oda, hogy most azt mondhassam neked, “Hello, Cynthia vagyok, a brand managered!”

Poppy Pods

the

eco-friendly
brand

Attól, hogy valami zero waste, még lehet stílusos, és trendi. Ez az egyik fő üzenet, amelyet át szeretnénk adni a Poppy Pods termékekkel. A húgommal, Reginával 2019-ben közösen álmodtuk meg és azóta is együttes erővel építjük és fejlesztük vállakozásunkat.

Minden Poppy Pods termék általunk tervezett, illetve készített, olyannyira, hogy az anyag kiválasztásától a csomag feladásáig mindent mi végzünk. Ezekkel egy alternatívát szeretnénk nyújtani arra, hogy az egyszer használatos mindennapi dolgokat ki tudjuk váltani egy környezetbarátabb, hulladékmentes megoldással, mindezt modern színekkel és mintákkal. Minden termékünk abszolút megfelel a zero waste elveknek, hiszen egytől-egyig moshatók, többször használhatók.

Termékeink tökéletes kezdő lépések lehetnek a hulladékmentes háztartás kialakításában, hiszen a legtöbb hulladék a konyhából, illetve a fürdőszobából kerül ki, így kínálatunk darabjai e két fő kategóriába sorolhatók. Webshopunkban találhatsz frissentartó kenyeres zsákot, pamut bevásárló zsák szettet, amelyekkel búcsút inthetsz a nejlon zacskóknak. Az egyik első termékünk pedig a mosható vattakorong volt, amelyek remek alternatívái az eldobható vattakorongoknak. Látogass el webshopunkba, hiszen az imént felsoroltakon kívül, sok-sok tartalom, blogbejegyzés is vár rád!

samu-cynthia-poppy-pods